Abaliget
Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:Abaligetet a XI. században az Aba nemzettség valamelyik ága alapította. Plébániája 1332-ben bukkan fel először írásos emlékekben amely meglehetősen jelentős helyre utal. Egy 1542-ben kelt adólajstrom szerint Mária Magdolna templomával együtt a Pécsi Káptalané volt. A török hódoltság korában elnéptelenedett a falu, de Mária Magdolna temploma a jakabhegyi pálos remetéknek köszönhetően -legalább időközönként- működött.
A jelenlegi templom alapjait, a középkori templom közvetlen szomszédságában 1778-ban rakták le. Építése 1796-ban fejeződött be. Főoltára és a szószék copf stílusú. Főoltárképét, amely a golgotán, a kereszt tövében vezeklő mária Magdolnát ábrázolja, Karl Bachmayer, osztrák származású festő készítette. Bachmayer oltárképénél régebbinek látszik a templomban található két másik, kisebb méretű, ismeretlen alkotótól származó olajfestmény. A bal oldali falon lévő barokk kép a bűnbánó Mária Magdolnát ábrázolja, a jobb oldali falon lévő festmény a földművesek védőszentjének, a spanyol származású Szent Izidornak a legendájából örökít meg egy jelenetet.

http://www.plebania.net/vendegszoba/?op=viewkat&vkid=2
  
Beküldve:2006-10-19 23:38

Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-05-21 13:25

Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-05-21 13:25

Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:Templomkerti feszület.
  
Beküldve:2008-05-21 13:26

Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:Templomkerti feszület.
  
Beküldve:2008-05-21 13:27

Beküldte:utopista
E-mail:utopista@gmail.com
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy
Templom neve:Mária Magdolna
Felekezet:Katolikus
  
Ismeretanyag:Főbejárat.
  
Beküldve:2008-05-21 13:27

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Pécstől 18 km-re északnyugatra, a Nyugat-Mecsekben fekvő község. A templom a falun áthaladó úttal párhuzamos utcában, a hegyoldalban áll hatalmas fák takarásában. A képen látható felvétel az Orfű és Abaliget közötti út legmagasabb pontjáról készült (Hármaskereszt). Ebből a nézetből az épület tömege uralja a faluképet.

  
Beküldve:2010-03-02 22:59

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Pécstől 18 km-re északnyugatra, a Nyugat-Mecsekben fekvő község. A templom a falun áthaladó úttal párhuzamos utcában, a hegyoldalban áll hatalmas fák takarásában. A képen látható felvétel az Orfű és Abaliget közötti út legmagasabb pontjáról készült (Hármaskereszt). Ebből a nézetből az épület tömege uralja a faluképet.

  
Beküldve:2010-03-02 23:01

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Mellékoltár
  
Beküldve:2010-03-02 23:03

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Mellékoltár
  
Beküldve:2010-03-02 23:03

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Főoltár. Az oltárképet Karl Bachmayer festette.
  
Beküldve:2010-03-02 23:08

Beküldte:Levi
E-mail:gyula.lazar@aok.pte.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várdomb 4
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Szószék
  
Beküldve:2010-03-02 23:10

Beküldte:K.L.M.V. Csoport
E-mail:klmv@freemail.hu
Megye:Baranya
Település:Abaliget
Utca:Várhegy utca 4. hrsz.:62
Templom neve:Bűnbánó Szent Mária Magdolna
Felekezet:Római katolikus
  
Ismeretanyag:R.k. templom. Régi, leromlott templom helyén épült, copf, 1796. Berendezés: fő- és mellékoltárok, szószék, copf 1800 körül, főoltárkép, Bachmayer Gáspár műve.
  
Beküldve:2013-02-08 11:29

www.interword.hu
www.interword.hu