Bezenye
Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Bezenye
Utca:Szabadság u. 3
Templom neve:Mindenszentek-templom
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A település első ismert templomát Mária Terézia apja, III. Károly építtette 1732-ben. A templom 80 évig ált fenn, amikor is a térség új ura, Albert fő herceg a régi templomot elbontva felépítette a máig használatban lévő templomot. Az alapkőletétel 1811. április 25-én volt, amikor is az ünnep apropóján egy kuruc rézágyúval akartak díszlövést leadni. A lövés leadásakor az ágyú felrobbant. A váratlan eseménynek emléket is állítottak, ugyanis a sekrestye falába beépítették a felrobbant ágyút, és az esemény márványtáblát is kapott a templom falán.

A meglepő esemény ugyanakkor egyáltalán nem hátráltatta az építkezést. A templomot 1812-re elkészült, júliusban Vilt József győri megyéspüspök szentelte fel Kis­boldo­gasszony tisz­te­le­té­re Albert (Albrecht) szász-tescheni főherceg és fe­le­sé­ge, Habs­burg Má­ria Krisz­ti­na fő­her­ceg­nő, Má­ria Te­ré­zia ki­rály­nő lá­nya jelenlétében. A bezenyei templom a Magyarországon oly gyakori barokk templom. Az órapárkányos, hagymasisakos templomtorony a homlokzatra épült, amelyhez barokkos valutás-vázás homlokzatszél csatlakozik. A főhomlokzatot három részre tagolódik, a bal oldali falfülkében Szent Mihály szobra, a jobb oldaliban pedig egy Szent Flórián szobor található. Középen a bejárat felett az latin felirat Máriának és az építetőnek címezve, az emeleti ablak felett pedig egy renováláshoz kötődő felirat látható. http://muemlekek.info/muemlek/bezenye-romai-katolikus-templom.php
  
Beküldve:2014-12-06 22:43

Beküldve:2014-12-06 22:44

Beküldve:2014-12-06 22:45

Beküldve:2014-12-06 22:46

www.interword.hu
www.interword.hu