Pannonhalma
Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:53

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:54

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:55

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:56

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:56

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:56

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:56

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:57

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:57

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:57

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:57

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:57

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Pannonhalma, Váralja u. 1.
Templom neve:Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.,. A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben.
1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.
A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta.
A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés.
A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, 18. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pannonhalmi_Benc%C3%A9s_F%C5%91ap%C3%A1ts%C3%A1g
A templom a szerzetesi élet központja, a közös szentmise és zsolozsma színtere. A jelenleg látható pannonhalmi templom Uros apát idejében, a XIII. század elején épült későromán-koragótikus stílusban, felszentelése valószínűleg 1224-ben volt. Az elmúlt évek régészeti kutatásai választ adtak arra a kérdésre is, milyen templom állt ezen a helyen a 11. században. 1995-ben a régészek a torony járószintje alatt megtalálták a legelső, Szent István-kori templom maradványait. Félköríves záródású altemplom falait és padlószintjét ásták elő kb. 2 méterrel a mai járószint alatt. A feltárt részek alapján egy kettős szentélyű, kettős altemplomú bazilikát feltételezünk az első pannonhalmi templomként. Abból, hogy a feltárt nyugati altemplom szélessége lényegében megegyezik a mai főhajóéval, arra következtethetünk, hogy az első templom szélessége valószínűleg azonos volt a mai temploméval, és ez a 11. században szokatlanul nagynak számított. A bazilikában látható legidősebb falrész (a déli mellékhajó kibontott fala) a 12. századból, a Dávid apát idején 1137-ben felszentelt második templomból való.
A régészeti feltárások során a sekrestyében találtak két befalazott kaput. Az egyik feltehetőleg Dávid apát templomának, míg a másik Uros apát templomának északi kijárata lehetett. Ugyanezen ásatások során a szembemiséző oltár és a szentélyfeljáró közötti rész járószintje alatt egy sírt találtak, a feltételezés szerint Uros apátét.
A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély mai mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek kápolna.
A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. A török kor utáni legjelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága idején. A templomot utoljára az 1860-as években Storno Ferenc restaurálta. Az ő irányításával készítették a mai főoltárt, a szószéket, a mennyezet freskóit, az oltár feletti Szent Márton üvegablakot, valamint a padokat.
A Bazilika felújítása 2011. július utolsó hetében elkezdődött. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe. A templom a felújítás alatt is, korlátozottan bár, de látogatható lesz.
http://bences.hu/cikk/bazilika_altemplom.html

A Boldogasszony-kápolna építése 1714-ben kezdődött. Eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. Belsejében három barokk oltár és egy 18. századi kis orgona látható. A barokk épületet 1865-ben romantikus stílusban megújították, ekkor készült falainak és kapuzatának tagolása és díszítése is.
A templom alatti kripta mindmáig a szerzetesek temetkezőhelye.
A Boldogasszony-kápolna júniustól szeptemberig minden nap 9 és 17 óra között látogatható.
http://bences.hu/cikk/boldogasszony_kapolna.html
  
Beküldve:2012-02-27 07:58

Beküldte:Bóna László
E-mail:bona@digikabel.hu
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Váralja u. 1.
Templom neve:Bencés F?apátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2012-04-20 19:08

Beküldte:Bóna László
E-mail:bona@digikabel.hu
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Váralja u. 1.
Templom neve:Bencés F?apátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2012-04-20 19:09

Beküldte:Bóna László
E-mail:bona@digikabel.hu
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Váralja u. 1.
Templom neve:Bencés F?apátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2012-04-20 19:09

Beküldte:Bóna László
E-mail:bona@digikabel.hu
Megye:Győr-Moson-Sopron
Település:Pannonhalma
Utca:Váralja u. 1.
Templom neve:Bencés F?apátság Szent Márton Bazilika
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2012-04-20 19:09

www.interword.hu
www.interword.hu