Tihany
Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A bencés apátság temploma a magyar barokk egyik legszebb remeke. Altemploma román stílusú, a fölötte lévő plébániatemplomot 1719 és 1754 között építették.
  
Beküldve:2008-10-23 13:56

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Az apátságot I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél.
  
Beküldve:2008-10-23 13:58

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A törökdúlás idején Tihanyban is megszűnt a szerzetesi élet, a kolostorba katonákat költöztettek, és védelmi szempontok alapján alakították át az épületegyüttest.
  
Beküldve:2008-10-23 13:59

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Az 1720-as években kezdődött el az újjáépítés, melynek során elnyerte mai formáját az épületegyüttes. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen, majd 20 év múlva véglegesen.

1786-ban II. József a bencés rendet is felosztotta.
  
Beküldve:2008-10-23 14:00

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:Az épületegyüttes ma újra egyházi célokat szolgál, de egy része továbbra is múzeumként működik.
  
Beküldve:2008-10-23 14:01

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2008-10-23 14:02

Beküldte:FME - FGyJ
E-mail:-
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:-
Templom neve:Szűz Mária- és Szent Ányos-templom
Felekezet:r. kat.
  
Ismeretanyag:A múzeum különleges értéke a kőtár, de időszaki egyházművészeti, képzőművészeti kiállításokat is rendeznek itt.
  
Beküldve:2008-10-23 14:03

Beküldte:ruggyanta
E-mail:hellodirty@freemail.hu
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:I. András tér 1.
Templom neve:Tihanyi Bencés Apátság temploma
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2011-08-14 15:45

Beküldte:ruggyanta
E-mail:hellodirty@freemail.hu
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:I. András tér 1.
Templom neve:Tihanyi Bencés Apátság altemploma
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2011-08-14 15:46

Beküldte:ruggyanta
E-mail:hellodirty@freemail.hu
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:I. András tér 1.
Templom neve:Tihanyi Bencés Apátság altemploma
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2011-08-14 15:46

Beküldte:ruggyanta
E-mail:hellodirty@freemail.hu
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:I. András tér 1.
Templom neve:Tihanyi Bencés Apátság altemploma
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2011-08-14 15:46

Beküldte:ruggyanta
E-mail:hellodirty@freemail.hu
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:I. András tér 1.
Templom neve:Tihanyi Bencés Apátság altemploma
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:
  
Beküldve:2011-08-14 15:46

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:19

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:19

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:19

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:20

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:20

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:20

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:21

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:21

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:21

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:21

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:22

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:22

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:22

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:23

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:23

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:23

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:24

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:24

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:24

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:25

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:25

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:25

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:25

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:26

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:26

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:26

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:27

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:27

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:27

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:28

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:28

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:28

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:29

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:29

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:29

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:29

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:30

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:30

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:30

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhoff esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészeti teréhez.

A főoltár
A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicsőülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az előkészítő asztal és apáti szék
Az előkészítő asztal és apáti szék a templom barokk berendezéséből utolsóként, 1773-ban készült el. A szentély két oldalán állnak és teljesen azonos felépítésűek. Formai megoldásuk, oltárfelépítmény jellegű faragott hátoldalhoz való csatlakozásuk szinte teljesen egyedülálló.

A szentélyrekesztő
A növényi motívumokból gazdagon formált szentélyrekesztő rácsot 1773-ban állították fel és ekkor aranyozta egy ismeretlen nevű fehérvári képíró. A magyarországi kovácsoltvas emlékanyag egyik legkiemelkedőbb darabjaként számon tartott rács készítője, készítésének helye ismeretlen.

A Mariazelli –oltár
A Mariazelli -oltár 1762-ben készült el. A kultusz az ausztriai Máriazellből, a dömölki bencés apátság közvetítésével terjedt el hazánkban. Vajda Sámuel 1760-ban a dömölki bencés apátság jószágkormányzói megbízatás után került a tihanyi apáti székbe. Így az oltár állítását, a kultusz meghonosítását az ő tevékenységéhez köthetjük. A vörös márványt utánzó festett, ívelt retabló előtt ezüstözött, kupolával fedett építmény emelkedik, magába rejtve Szűz Mária kegyszobrát. Az eredeti öltöztetős Mária-szobor elveszett. A jelenlegi 1889-ben a tiroli St. Urlichban készült. Az oltárépítmény tetején az Atyaisten dicsfénnyel övezett, felhőkön trónoló szobra látható. A jobb oldali adoráló angyalhoz fűződik az a legenda, hogy benne Stulhoff Sebestyén korán elhalt kedvesének arcvonásait örökítette volna meg. Egykorú adatok szerint az oltáron Hubert József pápai szobrász és Codelli József fehérvári festő is dolgozott.

Jézus szíve-oltár
Az oltár 1700-1771-ben készült el. Retablójának felépítése teljesen megegyezik a vele szemben álló Máriazelli -oltáréval, hogy ez összhatásban szinte észrevehetetlen, azt a kék-zöld márványt utánzó festése, díszítése, szobrai okozzák. Ikongráfiai programja korában egyedülálló. Vajda Sámuel apát teológiai felfogását tükrözi. A Jézus Szíve kultuszt, a Szent Szív tiszteletét csak 1856-ban vezette be az egyház. Vajda Sámuel Azonban 1766-ban külön engedélyt kapott XIII. Kelemen Pápától a Jézus Szíve ünnep megtartására Tihanyban. Az oltár középpontjában Jézus háromnegyedes szobra áll. Mindkét kezével tövissel koszorúzott, dárdával megnyitott szívére mutat. Az üdvösség forrására. Köré tizenkét lángnyelvből és szívből egy nagyobb méretű szívet formáztak. Alatta két szobor áll: A Fájdalmas Anya, szívében karddal, valamint a Pelikán fiókáival. A legenda szerint vérével táplálja fiókáit s ezért Krisztus kereszthalálának, vérének szimbóluma. Az oltárépítmény tetejét a Szentlélek galambja zárja le, körülötte a dicsfény hét lángnyelve a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja. Az oltárépítmény két oldalán két-két életnagyságú szobrot helyeztek el, olyan szentek szobrait, akik Jézus iránti nagy szeretetükről tettek tanúbizonyságot. Bal oldalt alul Szent Ágoston, felette Szent Péter, a jobb oldalt alul Szent Borbála és felette Szent Pál a szeretet himnuszának költője. A szobrokat Hubert József faragta, és egy Ambroiso nevű fehérvári piktor festette és aranyozta az oltárt.

A szószék
A szószék a főoltárral együtt 1715. augusztus 8-ára készült el. Bejárata közvetlenül a kolostor folyosójára nyílik. A korai kereszténység négy latin teológusát gyakran ábrázolták a szószéken az evangélistákkal együtt, mint az igaz hit szószólóit. A szószékkosár négy sarkán e négy egyházatya ülő szobrát helyezték el: Szent Ambrust a méhkassal, Nagy Szent Gergely pápát a galambbal, Szent Jeromost a koponyával, és Szent Ágostont a szívvel. A szószék hangvetőjének tetején négy puttó látható, kezükben pásztorbotot, keresztet, kettős keresztet fogva, az alattuk ülő egyházatyák pápai méltóságának jelképeként. A négy evangélista szimbólumát a hangvető tetejére helyezték, ahol az Isten szeme ábrázolás körül ott találjuk a sas (János), az oroszlán (Márk), az ökör (Lukács) és az angyal (Máté) faragványait. Az egyházatyák szobrai közötti domborművek a Hit - Remény - Szeretet allegorikus megjelenítői. A szószék bejárati ajtaján Szent Pál apostol domborműve látható.

A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár
A Szent Benedek-oltár és a Szent Skolasztika-oltár 1759 április 28-án készült el. A két oltárépítmény teljesen azonos felépítésű és megegyező szobordíszek elhelyezése is. A Rendalapító nursiai Szent Benedeket ábrázoló oltárképet Stern János pápai festő készítette. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Benedek megáldja a számára felszolgált, mérgezett borral teli kelyhet. Az oltár két oldalán Benedek tanítványainak, Szent Maurusnak és Szent Placidusnak szobra áll. Szent Skolasztika oltárképét is Stern János festette. A képen Benedek nővérének lelke, halála pillanatában galamb képében az égbe emelkedik. A két oldalt álló szobrok bencés apátnőket Nagy Szent Gertrúdot és Szent Walburgát ábrázolják

A keresztelőkút
A templom XVIII-XIX századi berendezéséhez tartozott egy, a diadalív jobb oldalán álló keresztelő kút. A jelenlegi feltehetően 1896-ban készült, a korábbi keresztelőkút szobrainak faragott részleteinek felhasználásával. Bizonyosan a XVIII. század másodi felében készült a Jézus megkeresztelését ábrázoló szoborcsoport. A XIX. század legelejéről származik az oltár két oldalán álló angyal alakok.

A Lourdes-i Mária-oltár
Hevesi Heizer József műbútorasztalos készítette a berendezési tárgyakhoz stílusban illeszkedő, neobarokk Lourdes-i Mária-oltárt 1900 körül.

Az orgonakarzat
A templom 12 változatú orgonája 1765-re készült el. A hangszert 1993-ban újraépítették. A mozgalmas, ívelt vonalakból formált orgonaház tökéletesen illeszkedik az építészeti térbe, a karzat ablakának homlokívébe. Az orgonaház és az orgonakarzatot lezáró, csipkeszerű rács szobrásza Huber József, festője és aranyozója Codelli József volt. Az orgonaház és a karzatrács tetején a zenélő angyalok jellegzetes kísérői a barokk orgonának, ahogy ugyancsak tipikus elem a Szent Cecíliát az orgonával valamint Dávid királyt a hárfával ábrázoló festmény is az orgonaház két oldalán.

A szerzetesi stallumok
A nagy mélységű orgonakarzat hátsó felében az orgona mögött találhatóak az 1760-ra már készen álló szerzetesi stallumok. A templom más berendezési tárgyaival ellentétben a gazdag faragás elkészülte után ezeket nem festették színesre, hanem anyaguk természetes tónusában hagyták.

A falképek
A XVIII. században a templom falai csak fehér meszelést kaptak, ellentétben a gazdag barokk berendezéssel. A XIX. században a fehér meszelést felújították a falpillérek zöld festésével együtt. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét: Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével. A munkát Lotz Károly fogta össze és ő tervezte az ornamentális díszítést is. A díszítő munkákat Scholtz Károly és Feichtinger Károly végezte.

A sekrestye
A szentély északi oldalához épült a sekrestye. Boltozatának képeit 1786-ban Ambrosio Dornetti festette. Ezeken Melchizedek áldozatát, a keresztre feszítést, Zakariást az angyallal, valamint a gyermek Sámuelt a Héli főpappal ábrázolta. Középütt az Isten báránya jelenik meg. Berendezéseihez tartozik két hatalmas gazdagon faragott - apáti és konventi - barokk öltözőszekrény, egy díszes fali kézmosó vörös mészkő medencével valamint három két-két festménnyel összeépített térdeplő. Ezeken a képeken: Jézus születése - Szent József a kis Jézussal, Jézus Szent József műhelyében - Fájdalmas Szűz, Jézus és bűnbánó Magdolna - Ecce Homo ábrázolás látható. A térdeplőkbe foglalt képek festője ismeretlen. A sekrestye faragott berendezési tárgyai, melyeket a fa természetes színében hagytak 1768-tól folyamatosan készültek az 1770-es évek közepéig.

A kripta
Az altemplom három hajós három oszlop-párra támaszkodó terét a szentélybe felvezető lépcső két oldala mellett elhelyezett lejáraton lehet megközelíteni. Az altemplom az egyetlen olyan tér, amely a XI. századi templomból viszonylag érintetlenül megmaradt. Eredetileg királyi temetkezőhelyül szolgált, itt helyezték nyugalomra I. Andrást és fiát, Dávid herceget. Az altemplomot többször átalakították, felújították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambrosio Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindig e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.
http://tihany.osb.hu/kal_krypt.htm

Bencés Apátsági Múzeum
A múzeum a templommal egyidõben épült rendházban kapott helyet. A négyszögletes egyemeletes épülettömb a templom déli falához csatlakozik, az épületszárnyak négyzetes alakú belsõ udvart zárnak körül. A rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója Habsburg IV. Károly király és Zita királyné, mikor az antant hatalom 1921. október 26-31. között az apátság épületébe internálta, mielõtt Madeira szigetére számûzték. Az épületben ismét szerzetes közösség él. Az új kiállítóterem, melybe a templomon keresztül juthat a látogató, idõszaki kiállításoknak ad helyet.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

6. Egykori apátsági magtár
A 19. században épített magtár (granarium)a község legnagyobb tömegû épülete. A kétemeletes, durva vakolású épületet, a helyi szokásoknak megfelelõen, sima fehér szalagok, ill. ablakkeretek tagolják. Az épület ma a község mûvelõdési háza.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

  
Beküldve:2012-01-25 07:31

Beküldte:Zoltanus
E-mail:fmolnarz@gmail.com
Megye:Veszprém
Település:Tihany
Utca:Tihany, Templom tér
Templom neve:Bencés Apátsági Templom és Múzeum
Felekezet:római katolikus
  
Ismeretanyag:Tihanyi bencés apátsági templom
I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.

A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű oklevél. Latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is találunk. Az oklevelet a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostornégyszög, mely nyugaton a templomnál rövidebb volt. Napjainkra csaknem valamennyi középkori építmény úgyszólván nyomtalanul eltűnt, mintegy tucatnyi kőfaragványt és a szinte érintetlenül ránk maradt altemplomot nem számítva.
Az apátság a középkortól [szerkesztés]
A tatárjárás (1241-1242) nem okozott pusztítást az apátság épületében és birtokaiban sem. Ezt követően épült ki a kolostort körülvevő erődítmény, bár valamiféle védőfal korábban is lehetett. A kolostor életében a török-magyar harcok hoztak igazán gyökeres fordulatot. A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban. A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.
1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom. Ez 46 méter hosszú és 16 méter széles. Ugyanekkorra készült el az új kolostorépület is. A templom fölszentelését egy 1763-ban kitört tűzvész hátráltatta. A szószék, az oltárok, az orgonakarzat, a padok pompás faragványai igazi barokk hangulatot sugároznak napjainkban is.
1786-ban II. József császár a bencés rendet is feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.
1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendház előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele. A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg. 1996-ban megkezdődhetett a kolostor teljes felújítása is.
A barokk kolostorban, a szerzetesi élettel összhangban, egyszerű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és az emeleten a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, amelyek bencés rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár 18. századi berendezését az 1786-os feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tihanyi_ap%C3%A1ts%C3%A1g

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom belsõ berendezését Sebastian Stuhlhof faszobrász és mûbútorasztalos készítette 1754-1779 között.
A berendezések és a fából faragott aranyozott szobrok a közép-európai barokk mûvészet kiváló alkotásai. Ezeket méltón egészítik ki az 1889-90-ben végzett restaurálás során Lotz Károly, Székely Bertalan, Deák-Ébner Lajos által festett mennyezeti faliképek. A templombelsõ felújítása 1996-ban fejezõdött be.
2. I. András kriptája

I.András király által, 1055-ben - a monostor alapításával egyidejûleg - épített háromhajós román csarnokkripta az egyetlen korabeli épségben fennmaradt magyarországi királyi temetkezõhely. A kriptában nyugszik az 1060-ban elhunyt király.
http://hu.tihany.hu/tihany/muemlekek

Az Apátság története
A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is. Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható. Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek. A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól. A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor. Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége. A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban. Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknál is építkezett. Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt. Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával. 1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Cziegler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek készültek és az oltárokat is átfestették, újra aranyozták.1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostor-együttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

Az épületegyüttes
A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT(Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségű cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny földszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár. A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek Bencés Rendi és Árpád-házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát utánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A templombelső
A Tihanyi Apátsági templom egységes, egy időben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász. Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája. Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munká